Griffendél asztala

- De, biztos... - Sara közben felállt, és igyekezett még véletlenül sem a tanári asztal felé nézni. - Én... most mennem kell, óra előtt még el kell szaladnom a... könyvtárba, majd bájitaltanon találkozunk. - Azzal a lány sietős léptekkel el is indult kifelé, otthagyva a szomorkásan utána tekintő Hermionét, s közben igyekezett nem pislogni, hogy ne csorduljon ki az az egy árva könnycsepp, ami nagyon kikívánkozott belőle.

- Nézd- szólította meg Ginny Sarát. -, én nem azt mondom, hogy a De... Piton gonosz, de az biztos, hogy igazságtalan, és hogy ezen még te sem tudsz változtatni. Mennyi ideje is tanít? Na, pontosan annyi ideje szekálja a diákokat. Azt, hogy kivételezni szokott a Mardekárosokkal, már szóba sem hozom.
Monológja után Ginny még kortyol egyet töklevéből, aztán hosszú haját átdobja a válla felett és feláll az asztal mellől.
- Megyek, megnézem, hátha szabad a kviddicspálya. Szívesen repülnék pár kört az órák előtt. Sziasztok! - Intett a lányoknak, aztán elindult az ajtó felé.

Sara kicsit bűntudatosan pislog a másik két lányra, és vagy egy percen keresztül hallgatott, végül halkan megszólalt:
- Tényleg sajnálom, nem bántásból mondtam, de ti tényleg nem ismeritek őt. Tudom, a diákjaival sokszor igazságtalan, főleg a griffendélesekkel, de... nekem csak ő van... rossz szokásom harciasabban kelni a védelmére néha, mint amennyire indokolt lenne. Apa azt mondja, ezt biztos tőle tanultam el az alatt az idő alatt, mióta vele élek.
Sara felsóhajtott, majd Ginnyhez fordult.
- Tudom, hogy nem mondtál rá semmit, de látszott rajtad, hogy azért megvan róla a véleményed. Ez persze nem baj, de nem jó, ha az ember úgy ítél meg valakit, hogy nem ismeri az illetőt ténylegesen. Ti csak azt tudjátok, milyen volt kémként, de én azt is tudom, milyen ember apaként. Nehéz őt kiismerni, mert nem nagyon hagyja, de ha sikerül, utána már nem tudnál rá soha többé úgy nézni, mint régen. Kisgyerekként én rettegtem tőle, de... mióta ismerem az igazi valóját, apámként szeretem.
Újabb rövid csend állt be a beszélgetésükben, amit megint Sara tört meg végül:
- Egyébként... ha gondoljátok, beszélhetek vele, hogy próbáljon kicsit igazságosabb lenni a Griffendéllel, meg a többi házzal is. - S közben egy óvatos mosollyal nézett Ginnyre és Hermionéra.

- Hé, hé, hé! - Tartja fel a kezeit Ginny. - Meg sem nyikkantam. Hermine pedig akkor sem sértene meg, ha tudná, hogyan kell. - Vigyorgott baránőjére, próbálva elérni, hogy visszatérjen a fesztelen légkör.

Amint Sara először meglátta, hogy Hermione szemeiben a sajnálat félreérthetetlen fénye csillog, már éppen kezdett volna megsértődni, hisz nekik fogalmuk sincs róla, milyen ember is valójában Perselus Piton. De amikor a lány végül megszólalt, szavai hallatán minden dühe nyomtalanul elpárolgott, hisz rájött, hogy Hermione az igazi szülei miatt sajnálja őt, nem pedig a nevelőapja miatt.
Meglepte, hogy Hermione megfogta a kezét, de jól esett neki a kedves gesztus. Aztán látta, hogy a lány a tanárok felé pillant, és hogy az apja is pont akkor néz feléjük. Ahogy a griffendéles diák és a professzor tekintete összekapcsolódott, halkan megszólalt:
- Igen, nem is hinnétek, hogy mennyire. Az életemet köszönhetem neki... - közben nem kerülte el a figyelmét, hogy Ginnynek is lenne mondanivalója, így kérdőn fordult a másik lány felé. - Mond csak ki nyugodtan. Tudom, hogy mi a véleményetek apámról, mindent elmondott. De nem ismeritek őt. Ő jó ember, és jószívű. Csak kicsit... magánakvaló... de erre is megvan az oka!
Sara mély levegőt vett, mert nem akart goromba lenni.
- Nem akarlak megbántani titeket, de nem ismeritek őt... nem úgy, mint én. - S közben visszahúzta a kezét, és az asztal alá rejtette.

Ginny inkább csak csendben figyeli a lányok beszélgetését. Lenne mit mondania, de inkább visszafogja magát. Látszólag Hermione szimpatizált Sara-val, szóval nem kockáztatott meg egy beszólást Piton nevelt lányának.

Sara sejtette, hogy nem fog sokáig tartani, mire a többiek rájönnek, ki is ő valójában. Hisz elég, ha bemutatkozik a teljes nevén, vagy ha egy tanár felszólítja, és már rögtön tudja is mindenki az igazat. Azt hitte, felkészült már erre lelkileg, de most... most hogy Hermione rákérdezett, nem volt biztos benne, hogy jól viselné, ha csak azért elvesztené két új, és igazándiból élete során két legelső barátját, mert kiderül, hogy köze van Pitonhoz.
De ahogy Hermione rámosolygott, összeszedte minden bátorságát, felszegte a fejét, és határozottan válaszolt:
- Igen, Perselus Pitonra gondoltam. Ő a nevelőapám.

- Nagyon szép. Egyszerűen csodálatos - nézett körbe maga körül Sara, s pillantása elidőzött a káprázatos mennyezeten. - Mindig is szerettem volna látni, és nagyon örültem, amikor vége lett a háborúnak, és végre megtudtam, hogy jöhetek. Már kicsi korom óta húzott ide a szívem, és most kicsit olyan érzésem van, mintha hazaértem volna. Kicsit irigyellek is titeket, hogy éveket tölthettetek itt, nekem meg csak egy adatik meg, de... nem számít, örülök neki, hogy most itt lehetek. - Egy pillanatra szomorúság kifejezése suhant át az arcán, de hamar észbekapott, és újra elmosolyodott. - Csodálatos, hogy végre így, diákoktól zsúfoltan is láthatom a kastélyt. Mikor megérkeztünk 31.-én apával, kicsit fura volt, hogy üres az egész. Így most sokkal szebb.
Sara figyelmét nem kerülte el, hogy utolsó előtti mondata hatására a másik két lány csodálkozva összenéz, és már várta is a kérdéseiket.

Hermione szúrós pillantását látva Ginny felhúzta a szemöldökét. Aztán a bemutatott lány felé fordulva, letette a kanalát, és elfogadva Sara kezét üdvözölte a másikat.
- Helló! - mondta, aztán kedvesen megkérdezte. - Eddig hogy tetszik a Roxfort?

Sara már éppen válaszolni készült Hermione kérdésére, de akkor berobbant a képbe egy vöröshajú lány. Rögtön felismerte nevelőapja beszámolóiból. Ő lehet a Weasley-lány.
És nem is tévedett, amint Hermione bemutatta őket egymásnak, ő udvariasan a kezét nyújtotta az eddig a müzlijét kanalazó Ginnynek.
- Szia - köszönt kissé megszeppenve.

A kínossá váló csendet végül a Nagyterem ajtaján berontó Ginny törte meg. A lány szét sem nézett a teremben, csak futott a Griffelnél asztalához. Hermione mellé érve levetődött a padra, és azonnal a müzlistál felé nyúlt.
- Elaludtam- nyögte panaszos hangon, aztán kanalazni kezdte a cukorral és tejjel ízesített reggelijét.

mod.szerk. színezés.

- Semmi gond, nem kell zavarbajönnöd emiatt - mosolygott Sara kedvesen Hermionéra. - A bájitaltant pedig én is szeretem. Nagyon is. Az egyik kedvencem. Szerintem nem is olyan nehéz, bár el kell ismernem, remek tanárom volt. Piton professzor érti a dolgát, bár a modora néha tényleg nem a legkedvesebb. De meg lehet szokni. És ha az ember megismeri, rájön, valójában nem is olyan goromba, mint amilyennek mutatja magát. - Sara újra a tanáraik felé pillant, de Piton már nem nézett vissza rá, úgy tűnt, asztalszomszédjával folytat párbeszédet éppen. - Egyébként pedig, a nevelőapámat néztem.

Most Hermione jön zavarba.
- Ne haragudj... csak... - dadogja, majd kicsit összeszedi magát. - Csak az életkorodból gondoltam... De akkor így már értem - bólint a lány. - Tehát, akkor bájitaltan. Szeretem azt az órát, bár a tanár nem épp a legkedvesebb, de azért nem is olyan rossz - mondja mit sem sejtve, majd felhúzza egyik szemöldökét. - Mondd csak, mit nézel annyira a tanári asztalnál?

Sara kissé zavarba jön, és az asztal lapját nézve válaszol.
- Igazából nem. A te évfolyamodba járok, nem Ginnyébe. Eredetileg tényleg hatodévesnek kéne most lennem, de... eddig nem jártam iskolába, otthon tanultam. Csak idén jöttem ide, és a nevelőapám úgy találta jobbnak, ha a hetedikesek közé iratkozok be. Szerinte elég sokat tudok már ahhoz, hogy boldoguljak köztetek. - Sara közben vet még egy futó pillantást a tanári asztal felé, de aztán gyorsan visszafordul Hermionéhoz. - Szóval, mindkettőnknek bájitaltanja lesz.

- Szia, Sara – köszön Hermione, majd melegen elmosolyodik. – Igen, én Hermione vagyok, eggyel járok feletted. Te Ginny osztálytársa vagy, nem igaz?

Hermione látja, hogy Sara a beszélgetés közben többször a tanári asztal felé pillant, és összenéz Pitonnal. Furcsán pillant a lányra, de egyelőre inkább nem mond semmit, csak csendes megfigyelő marad.

- Milyen órád lesz? – érdeklődik inkább.

Sara mély lélegzetet vesz, kisimít pár kósza hajszálat az arcából, majd feláll, odasétál Hermionéhoz, és leül vele szemben.
- Szia - köszönt csendesen. - Az én nevem Sara. Te ugye Hermione vagy?

*Hermione bátortalanul odaint Sarának*
- Nem ülsz közelebb? - kérdezi kedvesen, majd a szemközti üres székek egyikére mutat. ;)

*Sara feltűnésmentesen besétál a fal mentén a Nagyterembe, majd leül a griffendélesek asztalához, és félénken körbenéz*

*Hermione helyet foglal, és – ismerős arcok után kutatva – körülnéz*